LELKI ÚTRAVALÓ - A látszat sokszor csal!

Jézus mondta: "Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tövisbokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, a rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket." (Mt 7,15-20)

"Kincset találtunk!" - rohantak ki gyermekeink a házból, s a házhoz közeli mogyoróbokor alatt próbálták megtalálni azt, amit az ablakból csillogni láttak. Kincs pedig nem volt, csak értéktelen üvegcserép. 

Nagy volt a csalódás, hiszen a lenyugvó nap fényét egy darabokra tört színes üvegcserép sugározta vissza. Nem mind arany, ami fénylik! A látszat sokszor csal, s az emberek is becsaphatnak. Álruhát vagy álarcot hordanak, tudósnak, kegyesnek, segítőkész jó barátnak vagy jövőbe látó prófétának mutatják magukat, s nem azok. Tévtanítók, akik a jóhiszemű embert könnyen félrevezetik. Elvész a bizalom, keserű a csalódás, olykor még anyagi kár is ér, mire kiderül, hogy a juhok ruháját ragadozó farkasok öltötték magukra. Jézus azzal biztat minket, hogy eljön a leleplezés ideje. Az álarcosbálban éjfélkor mindenki leveszi álarcát. Kiderül, hogy a bájos fiatal leány álarcát koros matróna, az ifjú legényét egy öregúr viselte. Ám az álarc levétele a bálban a mulatság erejét fokozza. 

Az Úristen utolsó ítélete alatt már senki sem mulat azon, hogy amit búzának hitt, az bizony konkoly. Isten pedig elválasztja egymástól a kecskéket és a juhokat, s a ragadozó farkasokról is lekerül a megtévesztő báránybőr. S az ítélet, még a megtévesztés bűnének büntetése is az Isten kizárólagos joga lesz. Segítségképpen hívja fel figyelmünket Jézus a gyümölcsre. Azt kell megvizsgálnunk, mi az eredménye bennünk a tanácsokat adó jó barátnak, az Istenre hivatkozó prófétának vagy éppen az ő útjáról minket lebeszélni akaró munkatársnak. Igazabbak lettünk tőle? Jobban igyekszünk Krisztus nyomába lépni? Hűségesebben végezzük munkánkat? Nagyobb lett szeretetünk, több emberért imádkozunk? Ha nincsenek ilyen gyümölcsök, ha minderre nemleges a válasz, akkor az Istentől elragadni akaró farkasokról van szó. Álarcosokról, akiket az Isten ellensége, az ördög irányít. Ideje óvakodnunk tőlük!

Uram!

Köszönöm figyelmeztetésedet: jóakaróm törődése mögött ellenséged sugalmazása rejtőzhet. Nyájas szavai mögött rejtett csapda akar tőrbe ejteni. Adj éberséget, nyitott szemeket, hogy észrevegyem, ki a barátom, ki az ellenségem. Ki tartozik nyájadba, s ki nem.


Ámen!


Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima