Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2015

Eljött hozám, mikor még bűnben éltem, felnyitotta a szemem...

November 30. "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka..." (Ef 2,8) "... nem emberi teljesítmény, jó szándék következménye üdvösségünk, hanem Isten ajándéka. Isten legnagyobb ajándéka a szalmán heverő és rongyokba csavart kicsiny gyermekkel érkezett közénk. Az ő világrajöveteléről szóltak úgy az angyalok, hogy "üdvözítő született ma nektek". Üdvözítő, aki mindent megtesz üdvösségünkért, aki által kegyelmet találunk Isten előtt, békességben részesülünk, és az örök élet reménységét kapjuk. 320-as számú énekünk is a kegyelemből ajándékul kapott üdvösséget hirdeti, amelyhez az ember semmit sem tud hozzátenni, csak hálával elfogadni. "Eljött hozzánk az üdvösség, / Mely kegyelemből árad; / Jóra nincs bennünk tehetség, / Erőnk hiába fárad. / De a hit Krisztusra tekint..." Isten nagyvonalú ajándékaként az üdvösség részeseivé válunk, ami elkezdődik földi életünkben, és folytatódik, kiteljesedik az örökkévalóságb

Az Ige kitárul, ha hittel olvassuk

 2015. november 28. – Szombat    Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy  el    ne  nehezedjék  szívetek  tobzódásban,  részegeskedésben  és  az   evilági    gondokban. Így  majd nem  ér készületlenül  benneteket az  a nap.  Mint  a    csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát  és    imádkozzatok   szüntelenül,   hogy   megmeneküljetek   attól,   ami   majd    bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”    Lk 21,34-36 Kedves Testvérek! Ha elolvassátok a fenti Igét, utána imádkoztok a Szentlélekhez, majd figyeltek a Lélek vezetésére és hangjára, megnyílik az Ige szava és értelme számotokra.  Mit mond  ez az Ige Neked? Itt, ma, és személyesen Neked? Örülnék, ha megosztanád, azt, amit kaptál!

Aki befejezi az építkezést

November 28. "Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében." (ApCsel 20,32) Beköltöztünk. Sokkal később, mint ahogy terveztük, de még így is annyi volt a hiány, hiszen nem voltak még ajtók, redőnyök, konyhaszekrény, sütő. Hova siettek? - kérdezték sokan. Furcsán néztek ránk a rokonok, ismerősök, pedig ez már a sokadik határidő volt. Valami miatt mindig csúszott az építkezés: eltűnt a kivitelező, vagy éppen rosszul rakták le a parkettát, sőt még több bosszúság adódott menet közben... Nem akartunk tovább várni, inkább elviseltük, hogy a birtokbavétel után is tovább folytatódnak a munkálatok. Nem sikerült tökéletesre a kezdet, igazuk lett azoknak is, akik pesszimista módon megjegyezték: "Egy építkezés ilyen: nem fogjátok befejezni, nem lesz soha tökéletes." Valóban: egy építkezést soha nem lehet igazán abbahagyni, új problémák, új igények keletkeznek, vagy éppen amortizálódik,

Esztelen! Még az éjjel számonkérik tőled lelkedet!

November 25. aztán elégedetten mondom: ember, van elég vagyonod, sok évre eltart. Nyugodjál meg végre, egyél-igyál, élvezd az életet.  De Isten így szól hozzá: esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?  Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék.”Lk 12,19-20 Haszontalan és szívvel látható gazdagság Ezekben a napokban lezárunk egy egyházi esztendőt, és belépünk egy újba. Egy évforduló mindig lehetőség is egyben, hogy lelassítsam lépteimet, és elidőzzek az elmúlt év eseményei, valamint a "hogyan lesz jövőre?" kérdése fölött. Ha a múlt év hibái, hiányosságai, indulatai kerülnek felszínre, annak az a következménye, hogy mint egy tüske megszúrnak és fájnak. Ha valami szépre és értékesre tudok gondolni, azon veszem észre magam, hogy annál az eseménynél szívesen és hosszan elidőzöm. Ami értéket jelent és értéket közvetít, az egyfajta gazdagság is. De milyen gazdagság ez, és kinek a számára az? Csakis anna

"nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok".

 2015. november 26. – Csütörtök    Jézus  így  jövendölt   Jeruzsálem  pusztulásáról  és   a  saját   második    eljöveteléről: Amikor látjátok,  hogy Jeruzsálemet  hadsereg veszi  körül,    tudjátok meg, hogy elérkezett a  pusztulása! Akkor, akik Júdeában  vannak,    fussanak a  hegyekbe; akik  a városban  meneküljenek el;  és akik  vidéken    vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy  beteljesedjék    mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a    napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt  a    népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány    népek közé.  Jeruzsálemet pogányok  tiporják, amíg  idejük be  nem  telik.    Jelek lesznek  a Napban,  a  Holdban és  a  csillagokban, a  földön  pedig    kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a  hullámok    háborgása miatt. Az  emberek megdermednek a  rémülettől, miközben  várják,    hogy mi történi

amit most itt láttok, kő kövön nem marad...

2015. november 24. – Kedd    Abban az időben, amikor némelyek  megjegyezték, hogy milyen szép  kövekkel    és díszes  fogadalmi ajándékokkal  van díszítve  a (jeruzsálemi)  templom,    Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt  láttok,    kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester,    mikor történik  mindez? És  milyen  jelek előzik  meg?” Ő  így  válaszolt:    „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én  nevemben    s mondják:  „Én vagyok!”  És:  „Elérkezett az  idő!” Ne  kövessétek  őket!    Amikor háborúkról és  lázadásokról hallotok,  ne rémüldözzetek.  Mindennek    előbb meg  kell  történnie, de  ezzel  még nincs  itt  a vég!”  Aztán  így    folytatta: „Nemzet  nemzet  ellen  és  ország  ország  ellen  támad.  Nagy    földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes  tünemények    és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”    Lk 21,5-11 Ma saját műveitől van elszédülve az ember, milyen nagy t

A békességteremtők az Isten fiai

November 23. "Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek." (Mt 5, A szolgálati autóm oldalán nagy betűkkel ez a felirat áll: "Magyarországi Evangélikus Egyház; Technikai szám: 0035" A hátsó szélvédő felső sávjába pedig ezt írattam: " dabas.lutheran.hu ". Ezek alapján még azok számára is beazonosítható vagyok, akinek semmi közük nincs egyházunkhoz: aki ebben az autóban ül, az evangélikus egyházat képviseli, és Dabason él. Nem titkolom, hogy vezetés közben sokszor felmegy bennem a pumpa, és legszívesebben a volán mellől, az öklömet felemelve oktatnám ki azt, akivel bajom van, vagy hosszasan nyomnám a dudát, hogy érezze magát rosszul az, aki éppen (szerintem) "bénázik". Azt sem rejtem véka alá, hogy ettől a viselkedéstől az árulkodó feliratok tartanak vissza. De ahányszor megóvnak a feliratok egy-egy ilyen kirohanástól, a lehiggadás után elgondolkodom: Mi értelme is lenne annak, ha kiabálnék a másikkal? Attól kinek lenne j

Az imádás- legyen életforma!

November 21. "...mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak..." (Ef 5,19) "Aki énekel, kétszeresen imádkozik" - hangzik az ősi mondás. Keresztyén "növekedésünk" újra és újra előtörő vágya, hogy Istent imádjuk, és ez az imádás állandósuljon az életünkben, mégpedig tettekben. Isten imádása - életforma. Ezek lehetnének rajongónak tűnő megfogalmazásai is a lelkesedésnek, de nem azok. A lelkesedés nem a mi erőnk, főleg nem valamiféle szent dac, hanem Isten munkája, Isten munkájának eredménye a szívünkben. Pál szava arra tanít ebben a szakaszban, hogy hagyhatom, engedhetem ezt a nagyságos "munkát" kiteljesedni az életemben, én pedig tudom, hogy el is "némíthatom"... Vajon melyik történik majd? Ebben a "küzdelemben" fontosak a szavak, amelyeket kimondok. Lelkesítenek igazságukkal és Isten üzenetével, a kegyelméről, szabadításáról való meg emlékezéssel,

Mindörökké

November 20. "Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké." (Lk 1,54-5 Rendíthetetlen szó. Elképzelhetetlen is. Mi mulandóságban élünk. Pár napja a temetőket jártuk. Halottainkra emlékeztünk, s felidéztük a múltat. A természet is az elmúlást juttatja eszünkbe: a fagy és a lombhullás. Mindörökké. E szó zárja mai olvasmányunkat. Ezzel fejezzük be a Jézus Urunktól tanult imát is. Mária énekének, a Magnificatnak ezek a záró sorai kiragadnak bennünket az idő sodrából. Ő Isten csodáját tapasztalja: a mulandó életbe belefogan, beleszületik a múlhatatlan, az örök létező: az Isten. Egy évezredeket összekötő isteni ígéret megvalósul. Még nem született meg Mária méhéből az ígéret gyermeke, de a kismama boldog énekkel dicsőíti Istent. A Szentlélek által ő érti Isten tervét, cselekvését. A Magnificat azóta is ünnepi éneke az egyháznak, Krisztus testének. Mert létünk, hitünk nagy titka: mindörökké ő

Az irgalmasságban Jézus jön feléd

November 19. "...hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak." (Mt 5,45) A Jézus tanítványi köréhez való tartozás ismertetőjele: szeretni az ellenséget, és imádkozni az üldözőkért. Így leszünk Jézus testvérei, az Atya fiai, aki egyformán gondoskodik gonoszokról és jókról, igazakról és hamisakról. Ez az önzetlen szeretet. Közöttünk nincs egyetlen igaz vagy jó sem. A bűn rontása miatt mi, emberek valamennyien selejtesek vagyunk. Egyedül Isten tökéletes, aki képes volt önmagát adni értünk. Ő tudott, ő tud önzetlenül szeretni. Annyira önzetlenül, hogy ellenségeiért is képes volt életét is adni. Tudunk mi, emberek így szeretni? Isten Jézus Krisztusban megmutatott szeretete által szabad önzetlenül szeretnünk még ellenségeinket is. Szabad akár üldözőinkért is imádkoznunk. Nem leszünk kisebbek vagy kevesebbek ezáltal. Sőt! A leggazdagabbak, hiszen a mennyei Atya fiai lehetünk már itt és most, ebben a keg

Ne legyünk kettős életű keresztények (kétszínűek)!

Ferenc pápa: Ne legyünk kettős életű keresztények! 2015. november 17. kedd 15:12 Ahhoz, hogy megőrizzük keresztény identitásunkat, következetesnek kell lennünk, és el kell kerülnünk a világias élet kísértéseit. Őrizkedjünk a világiasságtól, mert az kettős élethez vezet! – figyelmeztetett Ferenc pápa november 17-én reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.  Az idős Eleazár nem hagyja, hogy meggyengítse a világias lelkület, inkább a halált választja, semhogy megadja magát a hitehagyás „egyengondolatának”. Ferenc pápa a Makkabeusok második könyvéből való olvasmányra (6,18–31) építette szentbeszédét. Az immár kilencvenéves Eleazár nem volt hajlandó disznóhúst enni, ahogy azt „világias barátai” tanácsolták neki, akik így akarták megmenteni az életét. Ellenben megőrizte méltóságát azzal a fajta nemességgel, amely a következetes életből fakad, és a vértanúsághoz vezet, tanúságot tesz.  A világias lelkiség eltávolít minket a következetes élettől, következetlenné tesz b

"Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket."

Bölcs 2,23 - 3,9 Isten ugyanis halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlóságára és képére alkotta, a halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak. Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai ke

Rendkívüli időkben rendkívüli tettekre és emberekre van szükség

Isten határtalan szeretete, atyai gondoskodása, mindenhatósága és mérhetetlen irgalma érhető tetten abban, hogy még mielőtt a  baj rászabadulna az emberekre, a nemzetekre, Ő már előkészíti az ellenszert, az állhatatos imádkozókat, közbenjárókat, hogy betakarhassa teremtményeit. Amikor 2013-ban elkezdődött a Jerikó zarándoklat előkészítése, még senki nem tudott, nem gondolt sem az ukrán válságra, sem a migrációs invázióra. Most azonban: "Nagy felfordulás van a világunkban, eljött az önmegtagadás, a böjt, az imádság ideje!   gyertek imádkozzunk és böjtöljünk legalább e kilenc napon keresztül, hogy  ne a gyűlölet, a háború poklába kiégett világot hagyjunk gyermekeinkre örökségül, hanem az épülő, szépülő szeretet Istenének az Országát!" -írta minden kereszténynek Böjte Csaba atya pár hete. "Arra kérlek benneteket, halljátok meg ma is Kapisztrán szent János kiáltását! Gyertek, gyűljünk  Krisztus győzelmes keresztjének zászlaja alá, és nem test szerinti fegyvereinkkel (2

Országos karizmatikus Találkozó Szombathely 2015. 11.14

Kedves Testvérek! Szombaton Szombathelyen tartotta a MKKM  éves országos találkozóját Az előadók tanításai alapján megállapíthatjuk, hogy Isten megerősítette látásunkat, és a küldetésünket, miszerint:" Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja". Isten megengedi a tornyosuló felhőket, hogy kihozzon a hitetlenségnek, a közönynek, a kiábrándultságnak, a bűnnek a csapdájából. Molnár Imre történész beszélt nemzetünk küldetéséről, a keresztény hit védelmezésének évszázadokon átívelő valóságáról, az imádság jelentőségéről. Kunszabó Zoltán, a MKKM megválasztott vezetője mint családfő, és mint a klérus tagja megindító felhívásban mozgósította a jelenlévőket, és a megújulás összes tagját a radikális kereszténység megélésére és tevékeny krisztusi plédamutató helytállásra, napi egyórás imára buzdította. Délután Székely János püspök beszélt a karizmatikus megújulás jelentőségéről és hivatásáról az Egyházban, és lelkesített, hogy nyíljunk meg szeretetünkkel a szegények felé, é

Új humanizmus Jézus Krisztusban (Ferenc pápa tanítása)

2015. november 10. Ferenc pápa az „ Új humanizmus Krisztus Jézusban ” címmel beszédet intézett az olasz katolikus egyház nemzeti kongresszusának 2500 résztvevőjéhez november 10-én, a firenzei Liliomos Szűz Mária székesegyházban. (kivonat) …A meghalt és feltámadt Jézus arcának szemlélése az, ami helyreállítja emberségünket, az élet fáradalmaitól darabjaira esett és a bűn által megsebzett emberségünket is. Nem szabad hatástalanítanunk Krisztus arcának hatalmát. Az arc az ő transzcendenciájának a képe. Ő a misericordiae vultus. Engedjük, hogy nézzen minket. Jézus a mi humanizmusunk. Engedjük, hogy szüntelenül nyugtalanítson bennünket a kérdése: „Ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mt 16,15)... …Mit látunk, amikor nézzük az ő arcát? Mindenekelőtt egy „kiüresített” Isten arcát, egy olyan Istenét, aki szolgává tette magát, akit megaláztak, és aki engedelmes volt a halálig (vö. Fil 2,7). Jézus arca hasonlít sok megalázott, rabszolgává tett, kiüresített testvérünk arcához. Isten magáévá t

Adjatok hálát mindenkor mindenért!

November 15. "Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét." (Zsid 13,15) Számomra a 2014-es futball-világbajnokság legemlékezetesebb pillanata azon a bizonyos német-brazil meccsen történt. A vébét Brazíliában rendezték meg, így a brazil csapat hazai pályán léphetett színre. Nem volt titok, hogy az aranyéremért küzdöttek. akárcsak az ellenfél. A kezdő csapatban csupa jó játékos szerepelt, a hazai pálya előnye és a szurkolók biztatása is őket erősítette, így hát minden adott volt ahhoz, hogy a legjobb négy közé jussanak. Ám az égieknek mit sem számított mindez, mert a brazil csapat csúfos vereséget szenvedett. Míg az ellenfél hétszer talált a kapuba, addig a brazilok csupán egyszer, így végül 7:1-es vereséget szenvedtek a németektől. A mérkőzés kilencven perce tele volt izgalmakkal, de a java még csak ezután jött! Amint a bírói sípszó jelezte a játék végét, a német focisták örömmámorban úszva szaladgáltak a pályán,