Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2015

...és mégsem elítélni jöttél!

"Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem." (Jn 12,47) A huszadik század talán legnagyobb hatású fizikus tudósa, Albert Einstein írta egyszer: "mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja". Úgy élni ebben a világban, hogy nem ítélkezünk, a lehetetlennel határos feladat. Mérlegre tesszük a bennünket körbevevő világot, és megítéljük: ez jó, az rossz. Ez tetszik, attól távol tartom magam. Ő szimpatikus, a másik kevésbé. Ez jó ember, a hírekben kimontírozott arcú elítélt pedig nagyon gonosz lehet. Ítélkezéseink mentén alakul ki a bennünk élő kép. Máshogy nem is lehet megvalósítani egy logikus életet. Jön azonban Jézus, és úgy lép közénk, emberek közé, hogy minderről tud, és mégis megvalósítja az ítélet ellentétjét, a megmentő szeretetet. Ezt valamikor gyerekkoromban én is ha

Napi Igék: június 30. kedd

Ter 19,15-29 Amikor aztán megvirradt, így sürgették őt az angyalok: ,,Kelj fel, vedd feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága miatt!’’ És mivel késedelmeskedett, a férfiak megragadták a kezét, a felesége kezét, és a két leányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki. Kivezették, a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: ,,Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!’’ Ám Lót azt mondta nekik: ,,Kérlek, uram, hiszen kegyelmet talált előtted szolgád, s nagy volt irgalmasságod, amelyet velem cselekedtél, hogy megmentsd az életemet! Nem menekülhetek a hegyre, mert akkor utolérhet a veszedelem, és meghalok. Egy város közel van itt, oda elfuthatnék. Kicsi az, ott megmenekülhetek -- ugye valóban kicsi az? - és életben maradhatok.’’ Erre azt válaszolta neki: ,,Íme, ebben is meghallgatom kérésedet, s nem dúlom fel azt a várost, amelyért szóltál. Siess, és menekülj oda, mert semmit sem

Teljes és végleges győzelem

Június 30. "De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól." (2Thessz 3,3) Szent Pál apostolnak ebből a leveléből is világosan kiderül az, ami gyermekkorunk mindennapi élménye volt a mesék jóvoltából: tudniillik hogy a jó és a rossz örökös, véget érni nem akaró, ádáz küzdelemben áll egymással. A sokak által rajongásig imádott vagy éppen megvetett és lenézett modern mesék vagy mítoszok - mint például J. R. R. Tolkientől A Gyűrűk Ura, George Lucas filmsorozata, a Csillagok háborúja, a Trónok harca könyv- és tévésorozat vagy J. K. Rowling Harry Potter-sorozata - sokszor még a címükben is hordozzák a végsőkig folyó harcot és küzdelmet. Ahogyan a mesék, mondák vagy modern mítoszok késztetnek bennünket, hogy álljunk az egyik vagy a másik oldalra, Krisztus apostola is biztatja és bátorítja a Thesszalonikában élő hittestvéreit: ne rémüljenek meg attól a küzdelemtől, amelynek színtere a körülöttük levő világ, a keresztyén egyház, sőt sokszor a saját lelkük belső vi

Napi Igék: június 28. vasárnap

Hisz Isten nem alkotta a halált, és nem leli örömét az élők vesztén. Azért teremtett mindent, hogy legyen, s a földkerekség nemzedékeit gyógyulásra szánta. Nincs meg bennük a romlás mérge, és nincs a földön az alvilág országa! Az igazság ugyanis örök és halhatatlan. 2,23-25 Isten ugyanis halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlóságára és képére alkotta, a halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak. Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek. Nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek pedig nyomorúságtok, hanem az egyenlőség szerint: most a ti bőségetek pótolja azoknak szűkölködését, hogy az ő bőségük is pótolja majd a ti szűkölködéseteket; hogy egye

A zarándoklat előkészületeinek állása

Tisztelt   Zarándoktársak! Az idei zarándoklat előkészítése jó úton halad.Július közepéig kialakul a végleges útvonal, melyet azon nyomban közzéteszünk. Jelenleg zajlanak az egyházmegyékben a papi áthelyezések, így erre is figyelemmel kell lennünk. Külön öröm, hogy több érsek és püspök atyától kaptunk meleghangú levelet a zarándoklattal kapcsolatban, akik biztosítottak arról, hogy  imáikkal kísérik és áldásukat küldik a zarándokokra. A szegedi zárószentmisét ismét dr. Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyés püspök atya mutatja be. Örömmel osztom meg a hírt, hogy ebben az évben zarándokutunkba Erdély népe is bekapcsolódik, Biharkeresztesről indulva Nagyváradon keresztül Biharba vezet az utunk, ahol  türelmetlenül és nagy szeretettel várnak minket katolikus és református  erdélyi testvéreink, hogy együtt imádkozzunk  magyar nemzetünkért. Battonya, egyik tavalyi állomásunk helyett Medgyesegyházán szeretnénk befogadást kapni egy napra, ennek előkészítése folyik. Rakaca helyett Szászfán

Napi Ige: Jel 3,20

. "Íme, az ajtó előtt állok, és kopogok: Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. " (Jel 3,20)  Kinyitni! Kinyitni! Milyen sok hangsúllyal lehet ezt a szót kimondani. Másként mondja egy rendőr, amikor a bűnöző lakásába akar behatolni. Másképp mondja a legény, akik a szerelmét akarja meglátogatni. Másképp mondja a kíváncsi ember, aki valahova be akar kukkantani, és másképp mondja a menekülő, aki egy ház védelmébe akar végre jutni. És másképp a meghívott vendég, aki éppen nem tud bemenni oda, ahová a meghívták. Kinyitni! Másképp mondja ezt Jézus, amikor a szíved ajtaja előtt áll. Olykor ugyanúgy, mint a rendőr, aki a szívedben lévő bűnt akarja leleplezni. Mert nem jó rejtegetni a szívben lévő bűnt. Olykor úgy, mint aki kíváncsi az életedre. Nem lehet előtte titok az, ami veled történik. De nem egyszerűen kíváncsisága, hanem szeretetteljes és kísérni akaró együttérzése miatt. Olykor úgy, mint a meghívott vendég, aki azzal szembesült, ho

Engesztelő zarándoklat nemzetünkért Toborzó

„Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul  rajtad.” Iz 60,1-2 2014-ben Isten indításának engedelmeskedve  végigjártuk Magyarország határait, hogy imádsággal járjunk közben nemzetünkért, népünkért.  Istennek csodálatos terve van a magyar nemzettel. „Szentelődjetek meg holnapra, mert az Úr csodát tesz körötökben” Józs 3,5 Utunkban állnak bűneink, melyeknek súlya, ránk nehezedik, és szennye elhomályosítja látásunkat.  Látnunk kell azonban, hogy milyen sok talentumot kapott ez a nép,  hogy ennek a népnek  hány nagy szentet, lángelmét, világszerte ünnepelt művészt adott, hogy oltalmazó karja hány katasztrófából, végveszélyből emelt ki, hogy történelmünkön végigvonulóan adott példaképeket, merre kell haladnunk és hogyan lehet együtt szolgálni Istent é

Június 22. hétfő Napi Igék gyógyszerként

Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak: ,,Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.’’ Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Hetvenötesztendős volt Ábrám, amikor elindult Háránból. Vette Sárait, a feleségét, és Lótot, testvérének a fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, meg azokat a szolgákat, akiket Háránban szereztek, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. És eljutottak Kánaán földjére. Ábrám átvonult az országon, egészen a szíchemi helyig, a Móre Tölgyéig. -- Akkor még kánaániak laktak azon a földön. -- Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak, és azt mondta neki: ,,Ezt a földet a te utódodnak adom!’’ Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. Onnan aztán a felé a hegység felé tartott, a

Szegény gazdag...

június 22. "Volt pedig egy gazdag ember." Lukács 16,19a Így szeretném mondani: Volt egy szegény gazdag ember, akinek mindene megvolt. Bíborba, patyolatba öltözött, dúsan vigadozott. De nem volt benne a mennyország, ami boldoggá tehette volna. Ő ezt nem ismerhette, hiába volt meg minden anyagi feltétele annak, hogy boldog legyen. Mindenét arra áldozta, hogy gazdag legyen. Nem vette észre, hogy közben elszakadt a boldogság egyetlen forrásától, Istentől. Pénzen igazi értéket nem lehet venni. Érték az, amit Istentől kérsz, és ingyen, szeretetből kapsz. "Jobb adni, mint venni" (ApCsel 20,35). Akkor örül a szíved igazán, ha Isten szerint adhatsz valamit. Az Ördög itt takarja el előlünk a boldogság titkát. Szegény gazdag csak gyűjtött, vigyázott rá, és a végén szemét lett belőle. A halál után mennyire akart volna már tenni valamit a testvéreiért, hogy úgy ne járjanak, mint ő. Nem csak testi gazdagság van, lelki is. Lehet, mi ezt szeretnénk. Édesapám tudást akart ránk

...erős kézzel és kinyújtott karral, mert örökké tart szeretete. Zs 136,12

Június 18. "Ti viperafajzatok! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő." (Mt 12,34-35) Ritkán találkozunk az evangéliumokban a felmérgesített vagy keményen fogalmazó Jézussal. Ez az ige ilyen. Viperafajzatoknak nevezi a farizeusokat, akiket leleplezett a kérdésük, amellyel el akarták őt veszejteni. De sokszor éppen az indulat az, ami segít megérteni, hogy a helyzet, amelyben vagyunk, a szavak, amelyek elhangzanak, nagyon-nagyon fontosak. S éppen a felfokozott lelkiállapot vagy a kemény szóhasználat mutat rá arra, hogy mennyire komolyan kell venni az elmondottakat. Mint ahogyan ez most is történik. Jézus szavai egyértelművé teszik a dolgokat: a jó jó, a rossz rossz. A legősibb ellentétpárról beszél. A kettő nem összekeverhető, nem felcserélhető. Persze az ördög mindig ezzel próbálkozik, a Biblia első lapjain is pont ezt olvassuk. És

Tiéd a dicsőség!?

Június 17. "Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen." (Júd 24-25) Az élet legfontosabb mozzanata vagy pillanata a megtérés! Ami szorosan összefügg az isteni akarattal, a hittel - amely ajándék - és az elmaradhatatlan erkölcsi tisztasággal, amely örömhöz vezet. Egyetlen erényünk keresztényként a feddhetetlenség - egy olyan erény, amely nem emberi érdem. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy megértsem azt a mondatot, amely a következőképpen hangzik: elhordozta a világ fájdalmát (bűnét)! Talán most már értem, és Júdás leveléből ez az igeszakasz rámutat arra, hogy az élet öröme, azaz hitünk és erkölcsi tisztaságunk Isten dicsőségében teljesedik ki. Tehát azért leszek feddhetetlen, mert Isten dicsőséges kegyelme bennem valósággá válik. Máris mintha két világról beszélnénk:

Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnnak Mt 6,24

Június 12. "Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: >>Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.<<" (Zsid 13,5) A világ, amelyben élünk, nem függetleníthető a gazdasági kérdésektől, hacsak nem élünk remeteéletet valahol az erdő mélyén vagy egy szigeten, mint a regénybeli Robinson. Pénz nélkül még alapvető állampolgári kötelezettségeink egy részét sem tudnánk teljesíteni. A családi vagy a gyülekezeti terveink megvalósítása is elképzelhetetlen lenne enélkül. A mai gazdasági nehézségek korában sokat, talán túl sokat kell foglalkoznunk ezzel a problémával. Kérdés, hogy a gazdasági ügyek a szükséges, a fontos vagy a legfontosabb kategóriába kerülnek-e értékrendünkben. A pénz eszköz vagy cél? Cél, amely minden eszközt szentesít, vagy eszköz csupán a célok eléréséhez? Az ószövetségi utalás Mózes búcsúzását idézi, aki Isten közelségét a tűzoszlop, a felhő, a vihar és a történelmi események során is átélte és megtapasztalta. Számára az

Az imádkozó lelkület

Kép
...Léteznek olyan sajátos erények, amelyeket az őszinte és hiteles imádság egyrészt már eleve feltételez, másrészt pedig segít kialakítani, megerősíteni. Ezek egyike az alázatosság. Az imádkozó ember tudja, hogy elsősorban Istennek köszönhet mindent. Üres kézzel áll meg a Mennyei Atya előtt, Tőle várva, hogy megadja mindazt, amire valóban szüksége van. Egy olyan korban, amely szinte bálványozza az emberi teljesítményt, a rosszul értelmezett önállóságot, az individualizmust, és nagyon nehezen tud mit kezdeni a sikertelenséggel, a kudarccal, bizony nem kis ajándék szert tenni az alázat lelkületére. Szorosan összefügg az alázattal a hálaadás erénye, a megköszönni tudás. Az az ember, aki nem önmagának, saját kiválóságának, érdemeinek tud be minden eredményt, hanem észre tudja venni a kapott ajándékokat és meg is tudja köszönni, sokkal több örömet tapasztal meg a hétköznapokban, mint a hálát nem ismerők. Mivel ajándékként él meg szinte mindent, így övé a megajándékozottak örö

(El)hívásod van

Június 10. "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28) Jézus Krisztus hívása minden ember felé hangzik: "jöjjetek énhozzám mindnyájan", és figyeljük csak meg, hogyan folytatódik a mondata! Nem a nagyszerűeket, a szépeket és a gazdagokat vagy a tökéletesen kegyeseket hívja, hanem a megfáradtakat és a megterhelteket. Azokat, akik egyébként nem nagyon kellenek senkinek. Hívogatja a világ összes reményvesztett, megfáradt, depresszió határán küszködő teremtményét. Jézus pontosan tudja, milyen a földi szenvedés, a reménytelenség. Amikor arra panaszkodsz, hogy teljesen a kiégés határán vagy, hogy elfogyott a jövőbe vetett hited, akkor nézz a kereszten szenvedő Krisztusra: neki milyen kilátásai voltak, amikor hatalmas szögekkel ütötték át a kezét és a lábát? Azért vállalta a szenvedést, hogy minket megmentsen, és letérítsen arról az útról, amely a pusztulásba vezet. A megnyugvás az az áhított és

"...egy a ti tanítótok: a Krisztus." (Mt 23,10)

Június 9. Milyen fontos tud lenni az embernek az, hogy mások mit gondolnak, mit mondanak róla! Óriási ereje van ennek a tényezőnek az életünkben. Olyannyira, hogy - vegyük észre - jócselekedeteinket is leginkább ez motiválja. Vagy a félelem, hogy megszólnak, hogy rajtakapnak, hogy embereknek vagy Istennek a véleménye rossz lesz rólunk - netán magunk előtt kell szégyenkeznünk. Vagy ellenkezőleg: a büszkeség. Akár hívő, akár nem hívő emberről van szó, fontos, hogy különbnek tarthassam magam másoknál. Hogy "jó" ember legyek. Figyeljük csak meg! Az egyik ember azt mondja: "Borzalmas a szomszédom! Elképesztő a rendetlenség nála. Minden a feje tetején áll. Nálam bezzeg minden a helyén. Nem is tudom, hogy lehet úgy élni. Nincs igazam?" A szomszéd: "Lehet, hogy kevesebb időt töltök takarítással, házimunkával, de én legalább törődöm a gyerekeimmel, időt töltök velük. Nem úgy mint a szomszéd. Hát nem fontosabb a gyerek, mint a takarítás? Mit is szólnának, ha az én gy

Kegyelem előtte leborulni

8. Egy nagyon kedves evangélikus lelkész barátom jóvoltából kapunk képet az Eucharisztia előtti hódolatukról "...és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Fil 2,11 Gyülekezetünkben minden vasárnap ünnepeljük az Úr szent vacsoráját. Nem mindig volt így Budahegyvidéken, és amikor a gyülekezet vezetősége emellett döntött, voltak olyanok, akik féltek attól, vajon nem veszíti-e el igazi ünnepi jellegét ez a szentség, ha ilyen gyakran ünnepeljük. Évek teltek el, mire általánossá vált az az álláspont, hogy a közösség egésze a lehetőséget látta meg az úrvacsoravétel vasárnapi alkalmaiban. Szolgálatom legszebb pillanatai jelennek meg szemem előtt: amikor imára kulcsolt kezű embereket látok magam előtt, akik várakozással a szívükben készülnek a Krisztussal való találkozásra. Látom rajtuk, hogy vágynak arra, hogy odatérdeljenek az oltárhoz, hogy amíg magukhoz veszik az Úr testét és vérét, elcsendesedhessenek, és így éljék át a vele való találkozás

Boldogok vagytok...

Tegnap ünnepeltük az Eucharisztia misztikus valóságában közöttünk maradt Jézus Krisztust, s ma átélhetjük, hogy valóságosan tanít minket a boldogság útjára.  "mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók." Az Eucharisztia legszentebb szentségében  "a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére, emberi lelkével és istenségével együtt, azaz az egész Krisztus igazán, valóságosan és szubsztanciálisan van jelen.... benne ugyanis az egész és teljes Krisztus , az Isten és ember van jelen." (Tridenti Zsinat 13. sessio:Decretum de ss.Eucharistia, 1.kánon: DS 1651)( Ezt sajnos a mai keresztények közül igen sokan nem tudják, nem hiszik, nem vallják. Jézus azonban igen türelmes.)  Szinte sokkolóan izgalmas ez a titok, mert melyikünkben nem fogalmazódott meg a vágy: "ha tehát kegyelmet találtam  színed előtt, mutasd meg nekem arcodat, hogy ismerjelek, és valóban kegyelmet találjak szemed előtt." Kiv 33,13 Nos, hiszem, hogy az Oltárisz

"Mester, jó nekünk itt lennünk" Mt 17,4

Jézus Krisztus szent Testének és Szentséges Vérének Főünnepe:  Úrnapja Van a Szent Vér litániájának egy könyörgése:  "Hogy a legméltóságosabb Oltáriszentséget ismét jobban megbecsüljük, szeressük, tiszteljük és imádjuk"(drága szent Véredért hallgass meg minket!) Ebből a legújabb kiadásokban már csendesen elmarad az "imádjuk", a szerkesztő talán úgy gondolta, ennek a kimondásával csorbul az ember személyes méltósága. Az igazság azonban az, hogy a valódi, Isten által adott méltóságunk az Istengyermekségben  nyilvánul meg és teljesedik ki, amikor kimondjuk az Igazságot, Isten feltétlen és örök szentségét. Ennek megvallásával nyílhat meg végtelen irgalma is, hogy ítéletétől megmenekülhessünk. Az imádat, hálaadás, magasztalás, dicsőítés az az út, melyben minden a helyére kerül-a gyenge, bűnös, mégis teremtője által végtelenül szeretett ember, hogy Isten sasszárnyakon hordozhassa, és Isten,  "      akié a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké! Ámen"

Válaszd a világosságot!

Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr! (4Móz 11,29b) Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. (1Kor 14,1.3) "És ezek után láték más angyalt leszállni az égből, akinek nagy hatalma volt, s a föld fénylett annak dicsőségétől." Jelenések 18,1 Mi a látható világban élünk. Jézus Krisztus, az Ő angyalai, az Isten országa a láthatatlanban vannak. Bármelyik pillanatban átjöhet egy mennyei követ, ahogy itt is az angyal leszállt a földre. A követből lehet megismerni, hogy milyen a menny. "A föld fénylett a dicsőségétől." Ha Isten gyermekei vagyunk, nekünk is mennyei követekké kell válnunk. Isten gyermekei arról ismerhetők fel, hogy hordozzák a fényt. Vajon életünk olyan fényes élet-e, amelyiktől a föld világos lesz körülöttünk? A földön sötétség van, és egyre sötétebb lesz. Nem számít már semmi, c