Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2015

Tied a dicsőség!

Őáltala, Ővele és Őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké Május 29. "...őtőle [Istentől], őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen." (Róm 11,36) Istentől van a bennünket körülvevő teremtett világ. A nap melege ugyanúgy, mint az eső frissessége. A lehulló hó tisztasága és a szél süvítése. A folyó sodrása és a tenger morajlása. A barlangok mélye és a hegyek magasa. A fű zöldje és az ég kékje. Valóban minden. Istentől van személyes életünk is. A fogantatástól az élet utolsó pillanatáig minden. Az első levegővétel után feltörő sírás. A kicsiny kezek öntudatlan szorítása. Az első kúszó-mászó mozdulatok, majd az első lépések. Az első kimondott szó. A kíváncsi tekintet és a fájdalomtól kicsorduló könnyek. Az első nap az óvodában. Az első komolyabb betegség. És persze a sikerek. Amit elértünk, amit megkaparintottunk, amit megkaptunk. Minden tőle van. Minden tudás, amit megszerezhettü

Az irgalmasság isteni erénye

Istenünk, irgalmas Atyánk, aki kinyilatkoztattad szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban és kiárasztottad ránk a Vígasztaló Szentlélekben. Terád bízzuk ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, győzz le minden rosszat, engedd, hogy a föld minden lakója  megtapasztalja irgalmadat, hogy Tebenned, Szentháromság egy Isten, mindig megtalálja  a remény forrását.  Örök Atya, Fiad fájdalmas szenvedéséért és feltámadásáért irgalmazz nekünk és az egész világnak. Amen! Május 27. "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mt 5,7) Légy irgalmas először is azokhoz, akik hozzád legközelebb állnak. Nagyon közel van hozzád a házastársad, szüleid, gyermekeid. És mert nagyon közel vannak, a hibáikat is nagyon jól látod. Szinte nyitott könyv előtted az életük. Nem tudják vagy már nem is akarják takargatni előled a bűneiket. Te pedig egyre keményebben fogalmazod meg a véleményedet róluk. Kemények a

Jerikó imaóra (este)

Az Úristent magasztalom, Jóvoltáról gondolkodom. Irgalmához folyamodom, Mert meghallgat, azt jól tudom 113 zsoltár Alleluja! Magasztaljátok, ti szolgái az Úrnak, magasztaljátok az Úr nevét! Az Úr neve áldott most és mindörökké! Napkeltétől napnyugtáig dicsőítsék az Úr nevét!  Fönséges az Úr minden nép fölött, dicsősége felülmúlja az egeket.  Ki olyan, mint az Úr, a mi Istenünk, aki a magasságban trónol, aki letekint az égre és a földre? A gyengét fölemeli a porból, a nyomorultat fölsegíti megvetettségéből. Előkelők közt ad neki helyet, népének legjobbjai közt. A magtalannak helyet ad a házban, hogy mint anya örüljön gyermekeinek. Mert Ő erős hatalommal, dicsőséges szent jobbjával az ő népét megmentette, fogságából kivezette. Szent II. János Pál pápa imája Istenünk, irgalmas Atyánk, aki kinyilatkoztattad szeretetedet Fiadban,  Jézus Krisztusban és kiárasztottad ránk a Vígasztaló Szentlélekben, Terád bízzuk ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj le

Déli közös ima

Mennynek Királyné Asszonya, örülj, szép Szűz, Alleluja! Imádd Istent, hogy lemossa vétkeinket, Alleluja! Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, és ő méhébe fogadá Szentlélektől Szent Fiát. Üdvöz légy, Mária… Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. Üdvöz légy, Mária… És az Ige testté lőn és miköztünk lakozék. Üdvöz légy, Mária… Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja! Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire! Könyörögjünk! Kérünk, Téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az Ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe vitessünk! Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által. - Ámen. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Litánia Jézus Szent Szívéről Uram, irgalmazz nekünk!                               

Reggeli közös ima

Jöjj, Szentlélek Úristen , Áraszd reánk teljesen Mennyből fényességedet, Mennyből fényességedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek Úristen! Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat; a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet. Ámen. Jöjj el, árvák gyámola, Jöjj el, szívünk orvosa, Oszd ki égi kincsedet, Oszd ki égi kincsedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek Úristen. 62. zsoltár Isten, te vagy az én Istenem, * v

Engesztelő gyalogos zarándoklat a magyar nemzetért

„Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul  rajtad.” Iz 60,1-2 2014-ben Isten indításának engedelmeskedve  végigjártuk Magyarország határait, hogy imádsággal járjunk közben nemzetünkért, népünkért.  Istennek csodálatos terve van a magyar nemzettel. „Szentelődjetek meg holnapra, mert az Úr csodát tesz körötökben” Józs 3,5 Utunkban állnak bűneink, melyeknek súlya, ránk nehezedik, és szennye elhomályosítja látásunkat.  Látnunk kell azonban, hogy milyen sok talentumot kapott ez a nép,  hogy ennek a népnek  hány nagy szentet, lángelmét, világszerte ünnepelt művészt adott, hogy oltalmazó karja hány katasztrófából, végveszélyből emelt ki, hogy történelmünkön végigvonulóan adott példaképeket, merre kell haladnunk és hogyan lehet együtt szolgálni Istent és  hazát. Isten hűséges. Szeretete és irgalma ma i

Keresztény, vagyis krisztusi. Én ilyen vagyok?

Május 26. "Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek." (Róm 6,19) Ebben az igeszakaszban Pál apostol így tanítja a gyülekezet tagjait: ha már megtértetek, ha elfogadtátok Jézus Krisztust mint Megváltót, akkor állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek. De mit is jelent ez a "hétköznapi életünkre nézve"? Hogyan lehetnénk mi szentek? Nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy legyünk hasonlóak cselekedeteinkben a szent Istenhez, aki Jézus Krisztusban öltött testet és hagyott példát nekünk. Jézus Krisztus követőit először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek. "Christianos", vagyis Krisztushoz hasonló, Krisztust követő. A környezetükben élők felismerték: ezek az emberek másképp viselkednek, mint a többiek, úgy élnek, ahogy Krisztu

Egyszeri és mindenkori

Május 25. "Most bocsásd el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek." (Lk 2,29-32) Isten igéje izgalmas olvasmány, mert jelentésének, értelmének több oldala van, és ezt sokszor egyszerre, egy csomagban teszi elénk, hogy a Szentlélek által kibontsuk. Elmondható, hogy ebben az igében egy egyszeri és mindenkori esemény történt meg Simeonnal, aki "várta Izrael vigasztalását". Egyszeri azért, mert megadatott neki az a személyre szóló élmény, hogy a csecsemő Jézust néhány percre a karjaiba vehette. Mindenkori azért, mert miután a Lélek által meglátta Jézust, békességgel a szívében kapott elbocsátást a földi szolgálatából. Az ige hangsúlyozza, hogy nem egyszerűen egy csecsemőt látott a karján, hanem az üdvösséget. Nem fizikai látás volt ez tehát, hanem látomás. Egy megrendítő hitbeli esemény. Elmondható,